A hetvenes évek álomautója új testben született újjá

Újabban azzal mulattják az időt a Skoda formatervezői, hogy a gyár legendás autóit próbálják meg a mai kor kihívásaihoz igazítani. Ezúttal Richard Švec következett, aki már gyermekkora óta rajzol autókat, és a szenvedélyéből aztán szakmát csinált azzal, hogy a pozsonyi Szépművészeti Akadémia formatervező szakán közlekedési tervezőnek tanult, majd Torinóban az Italdesign stúdióban eltöltött gyakornoki időszak után a cseh gyárnál helyezkedett el, mint formatervező és digitális modellező.

Számítógépes grafika a klasszikus kupé által ihletett modern Skoda sportkocsiról.

Rejtett lámpák jelentik a klasszikus részletet a modern Skoda kupén
Fotó: Skoda

Már a továbbfejlesztett Tech-Deck arcot viseli magán a modern Skoda kupé

Kiindulási alapnak a hetvenes évek álomautóját – a vasfüggönyön innen nem nagyon volt ellenfele –, a Škoda 110 R kupét választotta. Utcai formájában se lebecsülendő a 62 lóerős 1,1 literes motorral szerelt autó, hiszen mindössze 880 kg-os saját tömegével 145 km/órás csúcssebességet ért el, de attól lett legenda, hogy ez alapján készült a 130 RS és a 200 RS versenyautó, ami a nyugati gyártókat is maga mögé utasította. Richard Švec nem ragaszkodott a klasszikus vonalakhoz, csak inspirációnak tekintette a veteránt, amely alapján a márka következő évtizedben esedékes arculatába illesztette bele a sportkupét.

Fotó: Skoda

A versenyautóról származnak a kiszélesített sárvédők, a villanyautó-felépítést módosított arányokkal és óriási kerekekkel igyekezett palástolni a fiatal dizájner, aki rövidebbre vehette a hátsó részt. Apró műanyag fedelek rejtik az első-hátsó lámpákat, ha nincs rájuk szükség, a nappali menetfény és a fő hátsó világítási funkciók a fekete gyűrűbe kerültek. Az akkumulátoros-elektromos hajtásból adódó kisebb hűtési igény miatt nem kellett légbeömlőkre pazarolni az orr felületét, a hátsó oldalablak alatti oldalsó légbeömlő az akkumulátor temperálásnál lehet hasznos. Természetesen a kézzel készített vázlatok alapján digitálisan is elkészítette a modern Skoda kupét Richard Švec, ennek ellenére nem valószínű, hogy a gyakorlatban is megvalósul a fiatal autórajongóknak szánt terv.
 

Forrás: Origó